Szombat este a keleti foci rangadón hét személyt állított elő a rendőrség a Nyíregyháza-Diósgyőr NB I-es labdarugó-mérkőzésen történt rendbontások miatt, amelyben két szurkoló súlyosan, az intézkedő rendőrök közül szinten ketten pedig könnyebben megsérültek - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője.
A két sérült szurkolót kórházba szállították a szombati meccsről, s azt a nyomozók most tisztázzák, hogy milyen körülmények között szerezték sebeiket - mondta Fülöp Gergely. A főhadnagy tájékoztatása szerint a könnyebben sérült rendőrök a randalírozók megfékezése közben szerezték sebeiket.
A szóvivő elmondta, hogy az előállítottak közül egy petárdát hajigáló szurkolót gyorsított eljárásban 50 ezer forint pénzbüntetéssel sújtottak. A többieket, akik a stadionban törtek, zúztak, verekedtek és a rendőröket hajigálták, garázdaság miatt szabálysértési őrizetbe vették.
A Borsodi online szerint közlekedési baleset is történt (gyalogost gázoltak el), és egy rosszulléthez is kellett riasztani a mentőket.
Fülöp Gergely tájékoztatása szerint a jelentős rendőri biztosítás mellett zajlott szombat esti mérkőzés végezetével a vendégszurkoló táborból mintegy 150-200 személy támadólag indult a kordonnál rájuk vigyázó 22 rendőr felé. Mivel agresszív magatartásukat többszöri felszólításra sem hagyták abba, a rendőrök saját testi épségük védelmében kénytelenek voltak gázsprayt és gumibotot használni - tette hozzá.
Megjegyezte még, hogy a stadionban ezen kívül is több esetben volt szükség kényszerítőeszközök használatára a dühöngőkkel szemben.
A találkozót a Nyíregyháza nyerte 2-1-re.
Utolsó kommentek